Infostart.hu - Összes hír
Sima, 2-0-ás győzelmet aratott a Ferencváros az Újpest FC ellen a magyar labdarúgó-bajnokság utolsó fordulójában.
Ukrajnának el kell ismernie a háború következtében a terepen kialakult realitásokat - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Rosszija 1 televízió vasárnapi Moszkva. Kreml. Putyin című műsorában.
Ketten meghaltak és öten eltűntek, amikor a Dunán motorcsónaknak ütközött egy szállodahajó Verőcénél. A béke kapuinak megnyitására szólította fel a nemzetek vezetőit Pünkösdvasárnap Ferenc pápa.
Hét magyar és egy olasz volt azon a kishajón, amelyet letarolt a szállodahajó Verőcénél. Eddig egy ember menekült meg, az olasz férfi. A kishajót is megtalálták már és kiemelték. Öt embert még keresnek. Ketten biztosan meghaltak.
A munkaerőhiány enyhülésének és a vendéglátóipar magára találásának köszönhetően idén csak kisebb mértékű, 8-10 százalékos áremelkedés várható a Balatonnál. Járdi Roland, a vg.hu újságírója az InfoRádióban elmondta: kedvező hatással van az árszínvonalra az is, hogy négy évszakossá váltak a helyi szálláshelyek.
A németek 40 százaléka a költségvetési vita közepette az Ukrajnának folyósított segélyek csökkentésében látna lehetőséget takarékosságra - ismertette a Bild című napilap az Insa kutatóintézet felmérését vasárnap.
خوراک خبری خود را بسازید
آیا آماده هستید تا آن را اجرا کنید؟
بدون نیاز به کارت اعتباری، یک دوره آزمایشی 14 روزه را شروع کنید.